Önállóságot ajándékba

A Bubiban, már inkább este, mint délután anyukák várták gyermekeiket, és készülődtek haza egy nehéz nap után. És ahelyett, hogy sürgették, frusztrálták volna a srácokat, türelmesen várták, hogy összeszedelődzködjenek. Ekkor fogalmazta meg az egyik anyuka, hogy "A legtöbb, amit adhatunk a gyerekeinknek, az az önállóság.". Milyen igaz! Ez a mondat mélyen megérintett minket, ezért megkértük, hogy ossza meg velünk gondolatait. Érdemes figyelmesen olvasni a szavait!

"Indulnánk az oviba, természetesen már most 10 perc késéssel. Veszi a cipőjét, természetesen kacsaláb, mert a világért rá nem nézne mikor a kezébe veszi.

Szólnék, de nem teszem. Tanul. Tanulja, hogyan álljon helyt, hogyan oldjon meg helyzeteket, önállóságot tanul. Inkább leülök és nézem. Ülve türelmesebb vagyok.

 

Mindenki azt kívánja – legalábbis emelkedett hangulatában – gyermekének, hogy önállóan gondolkodó és cselekvő ember legyen belőle. Én is!,…de milyen nehéz a mindennapi helyzetekben, az elvárások szorítása között megteremteni azt a lehetőséget, hogy ez az önállóság kifejlődhessen.

Késztetésem van rá, hogy megmondjam mit, mikor, hogyan hajtson végre, magyarán irányítsam…de – többnyire – úrrá leszek magamon, mert tudom, hogy joga van másként megoldani, máskor cselekedni, mást gondolni.

Az önállósághoz döntést is kell adnom a kezébe. Hagynom kell, hogy saját belátása, tempója szerint cselekedjen. Döntsön és természetesen viselje annak következményeit.

Elképesztő megszorítások között él és alkalmazkodik hozzá. A külvilág mondja meg neki, hogy mikor kel fel, mikor indul oviba és hogy egyáltalán menni kell, ott mikor és mit cselekedhet. Innen nézve a legkevesebb, hogy megvárom, míg szépen elkészül, hogy kiszedje a levest, akkor is, ha a terítőn is nyoma lesz, hogy leszedje az asztalt vacsora után, akkor is ha néha törik egy-egy csetresz. Sőt nem hagynom kell, hanem együtt örülni vele, hogy már ezt is tudja és teszi….és mindenért dicsérni, amit már képes megoldani, akkori is – sőt akkor különösen – ha ezt másként tette, mint ahogy azt én tenném.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy hol van a gondoskodás és az irányítás határa, mi az ami tanítás és mi az ami már az önállóság rombolása. Én nem tudom, de próbálkozom és majd 20 év múlva összegzem az eredményt, vagy inkább majd ő.

Igyekszem, de az ítélet az utánunk jövőknél van.

W.E. "