Az agy bal és jobb féltekéje különböző feladatokat lát el,
illetve irányít. A bal- vagy jobbkezesség genetikailag meghatározott
jellemzőnk. Az embereknek mintegy 90 százaléka jobbkezes, tíz pedig bal. Dominancia
kapcsán azonban nem csak kezességről, hanem lábasságról, fülességről,
szemességről is szót kell ejtenünk. Nézzük elsőként a kezességet!
Vannak olyanok is, akik közel azonos dominanciával
használják mindkét kezüket. A dominancia sohasem fekete, vagy fehér, hanem
képzeljük el egy számegyenesként, ahol a jobb és a bal végpont között számtalan
állomás található, középen, a ’0’ helyén pedig a kétkezesség.
A kezesség 18-20 hónapos korban kezd alakulni.
2-4 éves kor között a kézhasználat nem feltétlenül
konzekvens, egyfajta kétoldaliságot, „ceruzaátvételeket” gyakran
megfigyelhetünk.
A legtöbb esetben az iskolakezdésre, vagyis 6 éves korra
kialakul a dominancia, és a gyerkőc már biztosan tudja, melyik az ügyesebb
keze.
Az igazán magabiztos, már nem változó preferencia azonban
csak 8 éves korra alakul ki.
Itt fontos azonban megjegyezni, hogy az iskola elvárja az
egyoldali kézhasználatot, hiszen minden lurkó elkezdi az írástanulást.
A kezesség megítélése nagyon csalóka lehet. Gyakran
előfordul, hogy a gyermek környezete állítja, hogy a kicsi pl.: jobbkezes, de
egy vizsgálat után kiderül, hogy egyértelműen balkezes. Mi áll ennek
hátterében? A jobb kezes szülő automatikusan a gyermeke jobb kezébe adja a
kanalat, fogkefét, ceruzát, más szóval a kultúr-technikákat jobb kézre tanítjuk
meg. Önkéntelen mozdulatoknál, például egy cipzár felhúzásánál azonban már az
igazi domináns kéz kerül előtérbe.
Azt tekintjük szerencsés állapotnak, ha a gyermek
szem/fül/kéz/láb dominanciája azonos oldali. Amennyiben a 4 közül egy, vagy
több az ellenkező oldali preferenciával rendelkezik, keresztezett dominanciáról
beszélünk. Természetesen ebben az esetben sem „tragédiáról” beszélünk, de a
tanulási nehézségek bizonyos körére veszélyeztető tényező lehet.
A kialakulatlan dominancia pedig azt jelenti, hogy az
oldaliság még nem egyértelmű, néhány helyzetben másik kézzel/lábbal manipulál a
gyerek.
A dominancia fejlesztéssel történő kialakítása, minden
esetben mozgásterápia segítségével megy végbe. Az idegrendszer érlelése segít
az agy két féltekéjének eldönteni, merre tolódik a vezető szerep. Ezért is mondható, hogy a TSMT az egyik leghatékonyabb módszer a dominancia kialakítására, megerősítésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése