2012. május 20., vasárnap

Nyári táborok a Bubiban!


2011-ben sok szép pillanatot éltünk át a gyerekekkel. A fejlesztő táborokban sokat ügyesedtek, és persze rengeteget mókáztak a lurkók. 2012-re próbáltuk újra gondolni a lehetőségeinket, igyekeztünk figyelembe venni, hogy Ti mi iránt érdeklődtetek, és végül összeállt a nyári program!


Idén nyolc különböző  nyári táborba várjuk szeretettel a már járni tudótól 8 éves korig a gyermekeket! A faliújságon már megtalálhatjátok a tábori íveket, valamint részletes napirendet, és egyéb szervezési információkat kérhettek a Bubiban.

Gyermekfelügyeletes tábor     Június 25 – 29., valamint Augusztus 6-10.

Ebben a két hétben Napközis táborainkra várjuk a gyerekeket és minicsoportot is indítunk a legkisebbeknek. Várunk mindenkit, aki már stabilan tud önállóan járni.
Első gyermekfelügyeletes táborunkat a MAI MODERN MESÉK köré, másodikat a NÉPEK MESÉI témakörében szervezzük.


LOGOPÉDIAI FEJLESZTŐ TÁBOR     Július 2 – 6.

A hét témája az ŰRUTAZÁS A SZIVÁRVÁNYON TÚLRA.
A beszédészlelési, és beszédmegértési nehézségekkel küzdő gyermekek intenzív fejlesztés formájában sajátíthatják el a különböző technikákat.
A másik csoportba a nyelvi, valamint artikulációs problémákkal rendelkező lurkókat várjuk. Szókincsbővítés, nyelvi fejlesztés, ajak-, és nyelvgyakorlatok, valamint a hallási figyelem ügyesítése kapnak nagy hangsúlyt.






MOZGÁSFEJLESZTŐ TÁBOR  Július 9 – 13.
Mozgásfejlesztő táborunk fő témája a CIRKUSZ lesz. Csoportos TSMT, labdaterápiás, valamint tartásjavító foglalkozásokkal várjuk a gyerekeket. Délutánonként a nagyobbakkal kalandos mozgásos programokon veszünk részt: különleges játszótér, kalandpark, kötélpályás játszótér...



FINOMMOTOROS / GRAFOMOTOROS  TÁBOR Július 16 – 20.

Táborunk tematikáját a NÉPI KÉZMŰVES TECHNIKÁK és a népi játékok köré szervezzük. Az iskolába készülők számára grafomotoros fejlesztést biztosítunk, ahol gyakoroljuk az írás elsajátításához szükséges képességeket, az író mozgást, betűelemeket, vonalközben való tájékozódást, valamint megerősítjük a ceruzafogást, és a helyes testtartást.
A másik csoportban a finommotoros fejlesztés keretein belül a vizuális differenciálás, szem-kéz koordináció, a kéz izmainak megerősítése, a helyes ceruzafogás kialakítása történik.




BuborékTalány, KOMPLEX ISKOLAELŐKÉSZÍTŐ TÁBOR    Július 23 – 27.


A BUBORÉKTALÁNY egy természettudományos alapokon nyugvó kísérletezős fejlesztő tábor, ahol a gyermekek gondolkodási műveleteit, problémamegoldó készségüket, ok-okozat felismerését, megfogalmazását, logikus gondolkodást, valamint matematikai készségeiket ügyesítjük.
Párhuzamosan BUBORÉKVARÁZS táborunkba a kisebb gyerkőcöket várjuk, ahol az egyszerűbb kísérletek mellett az alkotásnak jut nagyobb szerep.

FIGYELEMFEJLESZTŐ TÁBOR          Július 30 – Augusztus 3.

Figyelemfejlesztő táborunkon nagyon változatos, és játékos módon fejlesztjük a hallási-, a vizuális-, és a mozgásos figyelmet, emlékezetet, sorrendiséget.
Várunk minden 5-7 éves (középsős, nagycsoportos, és első osztályos) lurkót!


ISKOLÁS LESZEK!           Augusztus 13 – 17.

Hogy megkönnyítsük az óvoda-iskola átmenetet ismerős környezetben egy „iskolást játszó” tábort szervezünk. A gyerekek megtapasztalhatják, hogy 45 percen keresztül figyelni kell, hogy az órarendben meghatározottak szerint követik egymást a tanórák. A matematika, anyanyelv, természetismeret, torna keretein belül megismerkedünk az általános iskolában használatos eszközökkel, az alapvető készségekkel, feladattípusokkal.


Délutánonként „nagyos” programokat szervezünk, mint könyvtárlátogatás, múzeum, különleges játszótér, Csodák Palotája, és az utolsó napra meglepetés!






Az év végi felmérések után szívesen segítünk kiválasztani a legideálisabb tábort, bár a cél mégis a szabadidő hasznos és főleg KELLEMES eltöltése! Minden gyerkőcöt várunk szeretettel!

2012. május 16., szerda

Dominancia


  Az agy bal és jobb féltekéje különböző feladatokat lát el, illetve irányít. A bal- vagy jobbkezesség genetikailag meghatározott jellemzőnk. Az embereknek mintegy 90 százaléka jobbkezes, tíz pedig bal. Dominancia kapcsán azonban nem csak kezességről, hanem lábasságról, fülességről, szemességről is szót kell ejtenünk. Nézzük elsőként a kezességet!
Vannak olyanok is, akik közel azonos dominanciával használják mindkét kezüket. A dominancia sohasem fekete, vagy fehér, hanem képzeljük el egy számegyenesként, ahol a jobb és a bal végpont között számtalan állomás található, középen, a ’0’ helyén pedig a kétkezesség.


A kezesség 18-20 hónapos korban kezd alakulni.
2-4 éves kor között a kézhasználat nem feltétlenül konzekvens, egyfajta kétoldaliságot, „ceruzaátvételeket” gyakran megfigyelhetünk.
A legtöbb esetben az iskolakezdésre, vagyis 6 éves korra kialakul a dominancia, és a gyerkőc már biztosan tudja, melyik az ügyesebb keze.
Az igazán magabiztos, már nem változó preferencia azonban csak 8 éves korra alakul ki.
Itt fontos azonban megjegyezni, hogy az iskola elvárja az egyoldali kézhasználatot, hiszen minden lurkó elkezdi az írástanulást.


A kezesség megítélése nagyon csalóka lehet. Gyakran előfordul, hogy a gyermek környezete állítja, hogy a kicsi pl.: jobbkezes, de egy vizsgálat után kiderül, hogy egyértelműen balkezes. Mi áll ennek hátterében? A jobb kezes szülő automatikusan a gyermeke jobb kezébe adja a kanalat, fogkefét, ceruzát, más szóval a kultúr-technikákat jobb kézre tanítjuk meg. Önkéntelen mozdulatoknál, például egy cipzár felhúzásánál azonban már az igazi domináns kéz kerül előtérbe.

Azt tekintjük szerencsés állapotnak, ha a gyermek szem/fül/kéz/láb dominanciája azonos oldali. Amennyiben a 4 közül egy, vagy több az ellenkező oldali preferenciával rendelkezik, keresztezett dominanciáról beszélünk. Természetesen ebben az esetben sem „tragédiáról” beszélünk, de a tanulási nehézségek bizonyos körére veszélyeztető tényező lehet.


A kialakulatlan dominancia pedig azt jelenti, hogy az oldaliság még nem egyértelmű, néhány helyzetben másik kézzel/lábbal manipulál a gyerek.

A dominancia fejlesztéssel történő kialakítása, minden esetben mozgásterápia segítségével megy végbe. Az idegrendszer érlelése segít az agy két féltekéjének eldönteni, merre tolódik a vezető szerep. Ezért is mondható, hogy a TSMT az egyik leghatékonyabb módszer a dominancia kialakítására, megerősítésére.

2012. május 14., hétfő

Gyerek HÓnap a Bubiban!


Hosszúra nyúlt az idei tanév, már régóta nyüstöljük a gyerkőcöket a különböző foglalkozásokon. Arra gondoltunk, gyerek nap helyett egy egész Gyerek Hónapot tartunk!

 

Májusban a komoly munkát "mesés foglalkozásokkal" álcázzuk.A TSMT feladatsorait elvarázsoljuk, és élvezetes mesejátékká alakítjuk. Találkozunk majd hercegnőkkel, lovagokkal, dínókkal, varázslókkal, sárkányokkal...
A gyerekeknek izgalmas meglepetésekkel, a szülőknek pedig értékes kuponokkal kedveskedünk május folyamán.


A Gyerek Hónap fő eseménye pedig a június 2-án megrendezendő Családi Nap lesz. A helyszín és a program, egyenlőre még titkos, de az időpontot mindenképp tartsátok szabadon! 



A kötetlen szórakozáson, és élvezetes programokon kívül a Családi Napon hirdetjük ki a Rajzverseny eredményeit, és adjuk át az értékes ajándékokat, valamint sok-sok meglepetéssel készülünk a Bubis gyerkőcöknek és testvéreiknek! Természetesen szeretettel várjuk a volt bubis gyerekeket, és családjukat is!



Hamarosan jelentkezünk a részletekkel, addig is találkozzunk a Bubiban!


2012. május 10., csütörtök

Sütemény a befőttesüvegből

A héten a Bubiba járó gyermekek meglepték Anyukájukat egy kedves ajándékkal, egy üveg finomsággal. Sokan közületek már elkészítették a BubiKekszet, és érdeklődtetek a receptről. 



BubiKeksz

1 csésze liszt
1/2  teáskanál sütőpor
1/4 tk só
1/2 csésze müzli, zabpehely (csokis)
1 tábla étcsoki, apróra tördelve
vagy 1 csésze  dunakavics, smarties, franciadrazsé... aszalt gyümi...
1/2  csésze cukor
1/2  csésze mogyoró
1/2  csésze vaj, vagy olaj
1 tojás
1 tk vaníliás cukor

A hozzávalók szabadon variálhatóak, a Bubiban az egészségesebb változatot készítettük, és a csokikat mogyoróra, dióra, diákcsemegére cseréltük.

Miután a hozzávalókat összekevertük, sütőpapírral kibélelt tepsire egymástól távol kanálnyi halmokat helyezünk. 200°-ra előmelegített sütőben 8-12 percig sütjük.

Jó szórakozást a közös sütéshez, és nagyon jó étvágyat a kekszekhez!


2012. május 9., szerda

Utolsó lehetőség!!!


A sok tavaszi hiányzás miatt, ígéretünkhöz híven, beiktatunk egy pótlós szombatot, amint arról már e-mailben értesítettünk titeket.

2012.május 12-én, szombaton pótolhatjátok azon hiányzásaitokat, melyek már nem fértek bele a bérlet érvényességi idejébe.
A 3 éven aluliak 16:00, 3-5 év közöttiek 16:50, az 5 éven felüliek 17:40-kor kezdődő foglalkozásainkon vehetnek részt. 

Bejelentkezés, és egyeztetés szükséges! 
Adrienn várja jelentkezéseteket legkésőbb holnap (2012.05.10., csütörtök) estig. 

2012. május 5., szombat

Köszöntjük az ÉDESANYÁKAT!

 


Dsida Jenő: Hálaadás


Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban 
itt e földön senki sem szerethet jobban! – 
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!


2012. május 1., kedd

Apák Lapja következő kiadása!!!

 

Közeledik a nap, mikor köszönthetjük gyermekünk/gyermekeink édesanyját, és megköszönhetjük nekik, hogy megajándékoztak az élet igazi értelmével, egy valódi családdal!

Sok jó ajándékötletünk van, mint romantikus hosszúhétvége, gyémántgyűrű, de talán a legnagyobb örömet Anyák napján mégsem ezekkel okozhatjuk. A legnagyobb boldogságot az igazán szívből jövő, esetleg saját kezűleg elkészített, ha lehet kényeztető meglepetésekkel varázsolhatjuk május első vasárnapjára.

Az ovisok már az oviban megtanulják az anyáknapi verset, de a kisebbek is köszönthetik édesanyjukat. 2,5 éves kortól ajánljuk a következő versikét:

"Az én szívem kisóra, szeretet a rugója. Mindig csak azt ketyegi, Anyukámat szereti!"

Ha a vers megvan, elengedhetetlen kellék a virág, amit akár magunk is szedhetünk.

Végül jöjjön pár egyszerű, könnyen, gyorsan, kevés hozzávalóból elkészíthető ajándékötlet:


A csokiba mártott eper, vagy más gyümölcs, mindig bejön. Nagyon egyszerű, finom, és a kicsik is el tudják készíteni, persze csakis felnőtt felügyeletével. A díszítés már az egyéni kreativitáson múlik!


Hasonlóan egyszerű ötlet a befőttesüvegbe töltött fürdősó. is. A drogériákban megvásárolható fürdősót a gyerekek átöntik egy kimosott, és kiszárított befőttesüvegbe. Az üveget és a fedőt kidíszítik, majd készítenek egy kísérő kártyát. Apa dolga mindössze az üveg lezárása, a kártya rögzítése.



Kicsivel több időt igényel, de annál nagyobb teret hagy a fantáziának a szalvétagyűrű készítés. Papírtörlő gurigákat Apa felvág kb. 2 cm széles gyűrűkre. A gyerkőc ügyességtől függően kifesti, termésekkel körbe ragasztgatja, vagy szép fonallal betekergeti, stb. Biztosan minden sok vesződséggel elkészített vacsora alatt eszébe jut majd Anyának, milyen szerető család veszi körül!

És a legnagyobb kényeztetés, ami egy túlhajszolt Anyukát érhet Anyák napja reggelén: ágyba kapott langyos sütemény!

Csokis süti  /forrás: sütigyar.hu/

Hozzávalók

1,5 bögre cukor
4 ek kakaó
2 bögre liszt
2 db tojás
325 gramm tejföl
1 csomag sütőpor
1 tábla ízlés szerinti csoki
ízlés szerint mogyoró, mazsola, vagy darabolt háztartási keksz

Elkészítés

1.Összedolgozzuk a hozzávalókat: a kakaót, lisztet, tejfölt, sütőport, cukrot és a tojást.
2.Csomómentesre keverjük.
3.Beledobjuk a további adalékokat, csokit kekszet, stb.
4.Ramával kikent, kilisztezett sütőtálban, előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

Jó készülődést!