2014. december 4., csütörtök

Önállóságot ajándékba

A Bubiban, már inkább este, mint délután anyukák várták gyermekeiket, és készülődtek haza egy nehéz nap után. És ahelyett, hogy sürgették, frusztrálták volna a srácokat, türelmesen várták, hogy összeszedelődzködjenek. Ekkor fogalmazta meg az egyik anyuka, hogy "A legtöbb, amit adhatunk a gyerekeinknek, az az önállóság.". Milyen igaz! Ez a mondat mélyen megérintett minket, ezért megkértük, hogy ossza meg velünk gondolatait. Érdemes figyelmesen olvasni a szavait!


"Indulnánk az oviba, természetesen már most 10 perc késéssel. Veszi a cipőjét, természetesen kacsaláb, mert a világért rá nem nézne mikor a kezébe veszi.
Szólnék, de nem teszem. Tanul. Tanulja, hogyan álljon helyt, hogyan oldjon meg helyzeteket, önállóságot tanul. Inkább leülök és nézem. Ülve türelmesebb vagyok.

 
Mindenki azt kívánja – legalábbis emelkedett hangulatában – gyermekének, hogy önállóan gondolkodó és cselekvő ember legyen belőle. Én is!,…de milyen nehéz a mindennapi helyzetekben, az elvárások szorítása között megteremteni azt a lehetőséget, hogy ez az önállóság kifejlődhessen.
Késztetésem van rá, hogy megmondjam mit, mikor, hogyan hajtson végre, magyarán irányítsam…de – többnyire – úrrá leszek magamon, mert tudom, hogy joga van másként megoldani, máskor cselekedni, mást gondolni.
Az önállósághoz döntést is kell adnom a kezébe. Hagynom kell, hogy saját belátása, tempója szerint cselekedjen. Döntsön és természetesen viselje annak következményeit.


Elképesztő megszorítások között él és alkalmazkodik hozzá. A külvilág mondja meg neki, hogy mikor kel fel, mikor indul oviba és hogy egyáltalán menni kell, ott mikor és mit cselekedhet. Innen nézve a legkevesebb, hogy megvárom, míg szépen elkészül, hogy kiszedje a levest, akkor is, ha a terítőn is nyoma lesz, hogy leszedje az asztalt vacsora után, akkor is ha néha törik egy-egy csetresz. Sőt nem hagynom kell, hanem együtt örülni vele, hogy már ezt is tudja és teszi….és mindenért dicsérni, amit már képes megoldani, akkori is – sőt akkor különösen – ha ezt másként tette, mint ahogy azt én tenném.


Természetesen felmerül a kérdés, hogy hol van a gondoskodás és az irányítás határa, mi az ami tanítás és mi az ami már az önállóság rombolása. Én nem tudom, de próbálkozom és majd 20 év múlva összegzem az eredményt, vagy inkább majd ő.
Igyekszem, de az ítélet az utánunk jövőknél van.
W.E. "

2014. november 17., hétfő

SZIT és a Taktilis ingerlés

Sok gyermeknél figyelhető meg a taktilis ingerkeresés, vagy hárítás. Ez azt jelenti, hogy  a tapintásos érzékleteknek a feldolgozása sérül, pedig éppen a tapintás útján kapott ingereknek a legközelebbi a kapcsolata az érzelmekkel. Nézzük csak, hogy miért!
Bőrérzékelésünkön keresztül tudjuk elkülöníteni belső világunkat, a külvilágtól. Az érintéseken keresztül éljük meg az intimitást, és több kutatás szól arról, hogy még az immunrendszerünket is stimulálja.
Taktilis rendszerünk már a méhen belül is aktív, és megszületéskor már működőképes (pl.: szopóreflex). Később fontos szerepet kap az anya-gyermek kapcsolat alakulásában is.
Hiperaktív és figyelemzavarral küzdő gyermekeknél gyakran megfigyelhető a taktilis ingerekre adott eltúlzott válasz, például zavarja őket a pulóverben a címke, csikizi a bokájukat a zokni, nehézséget okoz a hajmosás és a körömvágás, stb..  Autizmus spektrumzavarral élő gyerekek esetében pedig gyakori a taktilis ingerek keresése, amik nyugtató hatással bírnak a gyerekekre. Ritkán, de előfordul a tapintásos ingerek erős hárítása, mely akár fizikai tüneteket (remegés, megriadás, stb.) is kiválthat.
A tipikustól eltérő válaszreakciók hátterében a szenzoros ingerek feldolgozásának zavara állhat, mely a ’torna’ segítségével sokat finomodhat, így a gyerekeknek napközben nem az foglalja le a figyelmi kapacitását, hogy szúr-e a pulóverük, vagy van-e gomb a szoknyájukon, hanem oda tudnak figyelni a tanító nénire.

Persze a ’taktilis ingerlés’ nem újdonság. A legtöbb édesanya ösztönösen alkalmazza a pólyába kötéstől kezdve a Csipp-csipp csókáig, a megnyugtató simogatástól az ingerlő csikizésig. Ugyanakkor napjainkban egyre kevesebbszer szaladgálnak a gyerekek mezítláb a fűben, ritkán hemperegnek az avarban, vagy szénaboglyában, szerencsére a legtöbb kisgyermeknek van cipője, így nem kell mezítláb róni a földutakat. A terápiában ezeket az ingereket kínáljuk fel a gyermekek számára, és miközben ők jól szórakoznak, az előzőekben kifejtett területekre pozitív hatást gyakorolhatunk. 

2014. november 14., péntek

Első osztályos a gyermekem - És nem ír szépen


A szünetben volt időnk alaposan átnézni a tankönyveket és a füzeteket, és gyermekünk írása olyan messze van a „gyöngybetűktől”, mint Makó Jeruzsálemtől.
Álljunk neki gyakorlófüzetbe előírni az íráselemeket, és naponta 10 sort írassunk ’k’ betűkből? ELLENKEZŐLEG!  Az iskolának megvan a saját tempója, tanterve, haladni kell a tananyaggal. Nem mindig van elegendő idő a gyakorlásra. Ezért, ha van időnk, és meg tudjuk teremteni hozzá a szeretetteljes, játékos (semmi esetre sem korrepetáló) légkört, akkor játsszunk a vonalakkal!
 
A/3-as, vagy széthajtott újságpapíron rajzoljunk lustanyolcasokat (végtelen jelet). Segítsük a nagy, lendületes mozgásokat.


A tanult betűket-íráselemeket készítsük el térbeli változatban. Vastag fonalból ragasszuk egy papírra, gyurmából hajtsuk meg, írjuk egy tálca lisztbe. Ezek ujjal való lekövetése segíti a bevésődést.
Marshmallow Names from www.fun-a-day - A FUN way for kiddos to learn about their names this winter!
A/4-es lapon, vagy írólapnyi méretben gyakoroltassuk a tanult íráselemeket, betűket írni.
És, ha mindezen lépcsőfokokat végig jártuk, akkor fokozatosan csökkentsük a méreteket. Ahhoz, hogy a hármas vonalközben eligazodva szépséges formákat írjon gyermekünk, a kéztőcsontoknak is meg kell érnie, amit nem segít elő a milliomodik sor kapuvonal megírása.

Tegyük élvezetessé az unalmas gyakorlást!

2014. november 3., hétfő

Első osztályos a gyermekem - És nagyon fáradt

A mai elsősöknek nem ritka, hogy egy nap 6 tanórájuk van. Reggel 7:45-től du. 16-ig az iskolában vannak, ahol minden percben meg kell felelniük az iskola elvárásainak. Érthető hát, hogy a lelkileg (új emberek, új szabályok, feladathelyzet, esetleges kudarcok…) és testileg (megváltozott fiziológiai kihívások: csak szünetben lehet pisilni, padban kell ülni, esetleg hiányzik a délutáni pihenő… ) is megterhelő körülmények között a legtöbb kis elsős nagyon elfáradt az őszi szünetre. Mit tehetünk, hogy megkönnyítsük a helyzetüket?


Ha eddig nem tettük, akkor most már tapasztalataink miatt is biztosítsunk elég időt a pihenésre. Ez nem csak azt jelenti, hogy 20 óra körül kerüljenek ágyba a gyerekek, hanem figyeljünk arra is, hogy az iskola után lehetősége legyen csemeténknek félre vonulni, egy kicsit magába fordulni-feldolgozni a nap eseményeit. Próbáljuk őt mentesíteni a túlságosan sok ingertől, ne zúgó TV, vagy zene mellett játsszon, csökkentsük a vendégségek számát, stb. Figyeljünk arra is, hogy este már ne egyenek nehéz, megterhelő ételeket a lurkók, nehogy később álmatlanul forgolódjanak az ágyukban.


Figyeljünk oda a táplálkozásra! A legtöbb iskolában az első-második óra után mennek a gyerekek tízóraizni. Ahhoz, hogy addig is tudjanak figyelni, nagyon fontos, hogy otthon reggelizzenek! És az sem mindegy, hogy mit esznek. Olyan reggelit válasszunk, melynek energiája kitart a következő étkezésig. És, bár már nem is emlékszünk a nyári nagy melegekre, tanítsuk meg gyermekünknek, hogy milyen fontos is a folyadékpótlás! Biztosítsunk ivási lehetőséget! Vésztartalékként (hirtelen éhség, fejfájás, fáradtság esetére) legyen gyermekünknél egy kis utánpótlás. Persze nem szendvics, hanem könnyen bekapható, nem maszatoló ’falatka’, pár szem dió, mazsola, stb.
A pszichés kifáradás megelőzése érdekében pedig a nyugalom, kiszámíthatóság, biztonság az elsődleges. A napi rutinok, a bejósolhatóság csökkenti a feszültséget, segíti az eligazodást a teendők között.

A sport, a rendszeres mozgás nem csak strukturálja a hetet (pl.: a csütörtöki edzés után egy nap múlva itt a hétvége), de oxigénnel tölti fel a testet, és nem, hogy fárasztaná a gyermekeket, éppen a fittséget növeli.

Ezeknek a szempontoknak a figyelembe vételével engedjük vissza szemünk fényét az iskolába!

2014. október 30., csütörtök

Első osztályos a gyermekem


Minden családban nagy izgalom előzi meg az iskolakezdést. Aggódtunk, hogy gyermekünk még nem elég gyorsan köti be a cipőjét, néha belezavarodik, hogy a vele szemben állónak melyik a jobb keze. A nyár végéhez közeledve már taneszköz listával a kezünkben jártunk boltról boltra, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a tanévre.

Aztán szeptember elsején csemeténk az évnyitóval nem csak az iskolát, de a kötelességekkel teli nagybetűs életet is megkezdte. Ahogy végig néztünk rajtuk, amint szépen ünneplőbe öltözve lesik a tanító néni minden szavát, majd leadtuk az iskolatáskát az összes felszereléssel, kicsit kifújhattuk magunkat. Sikerült. Mindent beszereztünk, bekötöttük a füzeteket, semmit nem felejtettünk otthon, gyermekünk szépen viselkedett az évnyitón…. Minden rendben van!


De vajon mi a helyzet most, október végén? A mi kis lurkónk sorra hozza a piros pontokat, vagy esetleg már behívott a tanító néni, mert verekedett az osztálytársával? A mi gyerekünk még csak íráselemeket gyakorol, miközben az anyósunk ismerősének lánya már szavakat ír? A mi csemeténk minden sport szakkörre beírattatta magát, miközben az osztálytársa még aludna délután?


Készítsünk egy kis leltárt! A következő hetekben utána járunk, mennyire is nehéz az első negyedév végén az a bizonyos iskolatáska.  

2013. november 24., vasárnap

Csukd be szemed, nyisd ki szád!

Közeleg a Karácsony, mindenki tervezgeti a bejgli sütést, szaloncukor evést és már várjuk a sok-sok finomságot, amik kényeztetően csábítanak a sok-sok felesleges kalória bevitelére. Az Adventi időszak beköszönte előtt, vagy éppen azt feldobandó, megosztunk néhány finom, de egyben nagyon különleges receptet, amik garantáltan megtornáztatják az ízlelőbimbókat. A Buborék II. Szakmai Napján egytől egyig minden süti nagy sikert aratott!
Köszönjük a finom sütiket, és a recepteket Nemes Anitának!

Adrienn kedvence a levendulás finomság volt:



Linzerszívek levendulás citromkrémmel (Limara recptje alapján)

Tészta hozzávalói:
30 dkg finomliszt
20 dkg hideg vaj
10 dkg porcukor
7 dkg őrölt mandula
1 tojás
1 tojás sárgája
1 tk. szárított levendula
Krém hozzávalói:
10 dkg cukor
1,5 citrom leve
1 citrom héja
2 tojás sárgája
12 dkg vaj
3 ek. levendulaszirup
Elkészítés:
A lisztet, a kockára vágott vajat, a mandulát, és a porcukrot morzsásra keverem, majd hozzáadom a tojást és a tojás sárgáját, valamint a levendulát.Addig keverem, míg összeáll a tészta egy gombóccá. Fóliába csomagolom és minimum egy órára hűtőbe teszem, de akár 1-2 napig is pihenhet a hűvösön.
A krémhez a cukrot, a tojások sárgáját és a citromlevet jól elkeverem, lassú tűzön felmelegítem. A vajat kis adagokban teszem hozzá, állandó keverés mellett besűrítem. Hozzáreszelem a citromhéjat, beleöntöm a levendulaszirupot és jól elkeverem. A krémet hűtőbe teszem dermedni.
A lehűlt tésztát 2 mm vastagra nyújtom, majd szív alakú kiszúróval kiszaggatom. 170-180 fokos sütőben kb. 8 percig sütöm, míg szép világos színe lesz. Rácsra teszem hűlni.
A kihűlt szíveket összeragasztom a megdermedt krémmel. Porcukorral megszórva tálalom.
Kb. 30-35 db lesz belőle.

Klárinak az ánizsos kenyér tetszett:



Ánizsos, mazsolás kenyér  (170 fokon)

Hozzávalók:
4 tojás
20 dkg cukor
15 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
1 dkg ánizsmag
5 dkg mazsola
5 dkg olvasztott vaj
Elkészítés:
4 tojás sárgáját 20 dkg cukorral kikeverünk, azután 1 dkg megtisztított ánizsmagot, melynek felét durván megtörjük, továbbá 5 dkg apró, világos mazsolát adunk hozzá. Összekeverjük 15 dkg,  1/2 csomag sütőporral elkevert liszttel. Végül hozzáadjuk a tojások keményre vert habját, és az olvasztott vajat.
Kivajazott, kilisztezett, keskeny, hosszú formába öntjük és szép világosra sütjük.
A kisült tésztát kendőbe csavarjuk és közvetlen felszolgálás előtt szeleteljük.
Az édességek után jól esett egy kis sós is:



Mentás sajtkémes tekercs

Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta
1 csokor menta levél
20-25 dkg ricotta krémsajt
1 tojás sárgája
1-2 ek. zsemlemorzsa
Elkészítés:
A tésztát kinyújtjuk, majd 8-9 csíkra vágjuk. A mentaleveleket apróra vágjuk, összekeverjük a ricottával, sóval, zsemlemorzsával. Megkenjünk a kikevert krémmel a tésztacsíkokat, feltekerjük, megkenjük tojássárgával. 180-190 fokra előmelegített sütőben megsütjük.

Próbáljátok ki a recepteket!

2013. november 11., hétfő

A Buborék boszorkánykonyhájában készültek....

Már a júniusi Családi Napra is vittünk pár érdekes dolgot, de a Senzoros szobánk tele van mindenféle gyurmákkal, ragacsokkal, saját "főzésű" játékokkal.
Pár érdekesség receptjét szívesen megosztjuk veletek!

Elsőként az én kedvencem, az áttetsző, zselés állagú mindenféle szörnyecske megformálására alkalmas ragacs receptje:
How to make Glitter Slime ~ fun... put in baby food jars and give as party favors.
6,9 dl meleg víz
4,6 dl ragasztó
1 teáskanál Borax
ételfesték, kevés ecet, hogy még átlátszóbb legyen
és kislányoknak az elengedhetetlen a csillámpor!

A másik verzió jobban hasonlít az igazi gyurmára, de jobb az állaga:


  
 
120 ml ragasztó
120 ml folyékony keményítő
ételfesték
 És végül a főzős gyurma receptje:


2 pohár liszt
1 pohár só
2 pohár víz
ételfesték
2 kanál oliva olaj
2 kanál citromsav
Kis lángon addig főzzük, míg szépen összeáll, és elválik az edény falától. Utána a lábast gyorsan áztassátok be:-)

Próbáljátok ki! Minden recept sokáig eltárolható!