2012. november 8., csütörtök

Márton-nap

Közeledik a Márton-nap, ami egyháztörténeti és néprajzi szempontból is lehetőséget kínál egy jó hangulatú, mulatós hétvégére.
Az egyházi legendárium szerint, a Szombathelyen született Márton katona mivolta ellenére a szegények védelmével, és jótékonykodásaival segítette környezetét. Egyik jótéteménye alkalmával álmában megjelent előtte Jézus, ami az egyházi szolgálat felé terelte életét.
Az alázatos, szent életű ember a püspökké szentelés elől a libák között próbált meg elbújni, de a szárnyasok hangos gágogással hívták fel a követek figyelmét Márton rejtekhelyére. Ezt követően Szent Mártont püspökké szentelték, és tovább segítette környezetét.
A római birodalomban ezekben a napokban az orvosistent ünnepelték, minek alkalmával ludat vágtak. A lúd, a háború istenének, Marsnak volt szent madara.
A reformáció korában Luther Márton nevenapja adott alkalmat egy jó kis mulatozásra.


A néprajzkutatók pedig a novemberi vigadalom okaként a gazdasági év lezárását, a földeken való munka befejezését jelölik meg. 
Ehhez kapcsolódik  a borfujtás néphagyománya is, amik az újbor megkóstolásával, és a boroshordók lezárásával áll kapcsolatban.

Manapság mindegy, hogy ki melyik legenda alapján kerekedik fel, és vesz részt a Márton-napi programok valamelyikén, a lényeg, hogy a sokféle családi eseményeken élménydús hétvégénk legyen!

Jó szórakozást kívánunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése