2012. november 28., szerda

Mire jó a mese?


A mesemondás és mesehallgatás szertartása évezredek óta eszköze annak, hogy elcsendesedve, képzeletünket használva, befelé figyelve kerüljünk közelebb egymáshoz és közös, ősi, belső tudásmagokhoz.


A mese lehet egyszerűen lelket frissítő, ellazító, pihentető. De lehet gyógyító, lelki munkát elindító, fejlesztő hatású is – nem csak gyerekek, de felnőttek számára is.
A gyerekek számára a mesehallgatás különösen fontos eszköze az információfeldolgozásnak, az érzelmi egyensúly fenntartásának, a világról szerzett új és új tapasztalások megértésének és rendezésének. Gyógyíthat, előrevihet, erősíthet, fejleszthet is. A mesét hallgatva a gyerek elképzeli, amit hall, belső képeket alkot hozzá, mindig úgy, ahogyan az számára a legmegfelelőbb. Ellazul, átlényegül, feloldódik és feltöltődik mesehallgatás közben.


Mikor a szülő mesét mond gyerekének, azok kincset érő percei az összetartozásnak, különleges együttes élményt adnak. Érdemes olyan meséket választani, ami nekünk magunknak is tetszik, és ha már megy, fejből mesélni. Így minden apró rezdülést megfigyelhetünk a kisgyerek arcán, hangunkkal is játszva adhatunk még több színt, árnyalatot a mesei történéseknek, hagyhatunk időt a megértésre, megélésre, elismételhetünk részeket – vagyis alakíthatjuk a mesét a hallgatóság igényeihez igazítva, ahogyan a régi idők mesemondói is tették.


Nem baj, ha hallgatóságunk belekérdez a történetbe, kijavítja, amit eltévesztünk vagy esetleg hetekig ugyanazt a mesét követeli – így legalább biztosan van időnk megtanulni. A mese erre is képes: biztonságot nyújt egy állandóan változó világban, hiszen tudhatjuk, hogy a hős a végén elnyeri méltó jutalmát. Lehet, hogy ahhoz, hogy elhiggyük, ezt újra és újra hallanunk kell, még nekünk, felnőtteknek is.


Amikor a gyerekek csoportosan hallgatnak mesét, ott a közösségi élmény hozadéka az én és a másik és a köztük lévő kapcsolat ismeretének mélyülése. A kisgyerek megtapasztalja, hogy élményei egyediek, sajátosak, hogy mások élményei ettől eltérőek lehetnek és ebben nincs jó vagy rossz minőség. Fejlődik abban, ahogyan belső világából megosztva részeket kapcsolódik a többiekhez és megéli a kapcsolatban rejlő lehetőséget az elfogadásra, megértésre.


Erre is lehetőséget kínál a Buborékban decemberben elinduló Mesecsoport.

A foglalkozásról érdeklődjetek a Buborékban!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése