2013. március 4., hétfő

Még nem beszél a gyerek?

A beszéd tanulása nagyon hosszú folyamat! A korán differenciálódó sírás után 2-9 hónapos kor között a gyerekek változatos hangadásokat hallatnak. 3-6 hónapos kor körül a gőgicsélés gagyogássá alakul, és az anyanyelvre nem jellemző hangzók kezdenek kikopni a csecsemők repertoárjából.
A második félévben a kicsik már játéktevékenységüket is sokszor kísérik hangadással. Próbálják utánozni a környezetüket, a hanglejtés pontos másolásával szinte beszélgetést folytatnak gondozójukkal. Ebben az időszakban jelenik meg a másik fontos fázis, a ciklizálás, mikor egyszerű szótagok ismételgetésével erősítik beszédszerveiket, pl.: daddada, tetetete, papapapa...



1 éves kor körül megjelennek az egyszavas mondatok, a hangutánzó szavak. A gyerekek már jól értik a környezetüket, tiltásokat, kérdéseket, de észrevétlenül is segítségre támaszkodnak, a mimikára, gesztusokra, szituációkra.

És ezzel el is érkeztünk a kritikus életkorhoz. Mint minden fejlődés (mozgás, később rajz, stb.) a beszéd megjelenése is egyéni időpontokban történik. A 2 éves kor mégis egy határvonal, mikor minden kisgyermeknek illik elkezdenie beszélni! Persze, a fiúk kaphatnak egy kis haladékot, de a későbbi problémákat jobb megelőzni, idejében orvosolni, mint hagyni súlyosbodni.


Érdemes figyelni, hogy az említett beszédfejlődési fázisok hogyan alakulnak gyermekünknél. Ha minden állomás kicsit később, de megjelent, és elegendő ideig, jól gyakorolt a pici, akkor egy lassabb ütemű fejlődésről beszélhetünk. Ha azonban már a korai szakaszokban is mutatkozik eltérés, akkor komolyabb problémával állhatunk szemben, és mindenképpen érdemes szakembert felkeresni!


Mik is lehetnek ezek a problémák?
Ha gyermekünk nem beszél, a MEGKÉSETT BESZÉDFEJLŐDÉS, és az AKADÁLYOZOTT BESZÉDFEJLŐDÉS (más néven diszfázia) gyanúja merülhet fel.
A Megkésett beszédfejlődés egy időbeni késettséget jelent. Valószínű, hogy a beszédfejlődés korai szakaszában is késés figyelhető meg. A gyerekek később kezdenek el beszélni és a szókincs gyarapodása lassabb ütemben, de a megfelelő módon megy végbe. Kevéssé jellemző a nyelvi hibák súlyossága. Idejében megkezdett logopédiai terápiával iskolás korra a késésből adódó hátrányok leküzdhetőek, maradványtünetek nélkül "gyógyulttá" nyilvánítható a lurkó! Nagyon fontos azonban az okok feltárása, mert sok esetben enyhe halláscsökkenés áll a tünetek hátterében!


Akadályozott beszédfejlődésnél sajnos más a helyzet. A beszédfejlődés fázisai nem a tipikus menet szerint zajlanak, sok állomás egyszerűen kimarad. Néhányan közülük beszélnének, de annyira "ügyetlenül", hogy senki sem érti meg őket, így inkább el is állnak szándékuktól. Motorosan nagyon ügyetlenek. Másik csoportjuk pedig halandzsázik, de a közlés értelme nehezen fejthető meg. És persze ennek a két csoportnak a keveréke is megtalálható a palettán.
Az akadályozott beszédfejlődésű gyerekek esetében spontán fejlődés nem várható, szókincsük nem bővül, beszédüket súlyos diszgramatizmus rontja. Hosszadalmas terápia után beszédük nyelvileg helyes és alakilag tiszta lesz, de iskolás korban tanulási nehézségek, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia nehezítheti mindennapjaikat. Az időben megkezdett kezelés nem csak a logopédiai terápia sikeressége miatt fontos, hanem a gondolkodási műveletek megfelelő fejlődése, valamint a másodlagos pszichés tünetek kialakulásának megelőzése céljából is. 


Következő cikkünkben a megkésett-, és akadályozott beszédfejlődés terápiás lehetőségeit mutatjuk be!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése