Önállóságot ajándékba

A Bubiban, már inkább este, mint délután anyukák várták gyermekeiket, és készülődtek haza egy nehéz nap után. És ahelyett, hogy sürgették, frusztrálták volna a srácokat, türelmesen várták, hogy összeszedelődzködjenek. Ekkor fogalmazta meg az egyik anyuka, hogy "A legtöbb, amit adhatunk a gyerekeinknek, az az önállóság.". Milyen igaz! Ez a mondat mélyen megérintett minket, ezért megkértük, hogy ossza meg velünk gondolatait. Érdemes figyelmesen olvasni a szavait!

"Indulnánk az oviba, természetesen már most 10 perc késéssel. Veszi a cipőjét, természetesen kacsaláb, mert a világért rá nem nézne mikor a kezébe veszi.

Szólnék, de nem teszem. Tanul. Tanulja, hogyan álljon helyt, hogyan oldjon meg helyzeteket, önállóságot tanul. Inkább leülök és nézem. Ülve türelmesebb vagyok.

 

Mindenki azt kívánja – legalábbis emelkedett hangulatában – gyermekének, hogy önállóan gondolkodó és cselekvő ember legyen belőle. Én is!,…de milyen nehéz a mindennapi helyzetekben, az elvárások szorítása között megteremteni azt a lehetőséget, hogy ez az önállóság kifejlődhessen.

Késztetésem van rá, hogy megmondjam mit, mikor, hogyan hajtson végre, magyarán irányítsam…de – többnyire – úrrá leszek magamon, mert tudom, hogy joga van másként megoldani, máskor cselekedni, mást gondolni.

Az önállósághoz döntést is kell adnom a kezébe. Hagynom kell, hogy saját belátása, tempója szerint cselekedjen. Döntsön és természetesen viselje annak következményeit.

Elképesztő megszorítások között él és alkalmazkodik hozzá. A külvilág mondja meg neki, hogy mikor kel fel, mikor indul oviba és hogy egyáltalán menni kell, ott mikor és mit cselekedhet. Innen nézve a legkevesebb, hogy megvárom, míg szépen elkészül, hogy kiszedje a levest, akkor is, ha a terítőn is nyoma lesz, hogy leszedje az asztalt vacsora után, akkor is ha néha törik egy-egy csetresz. Sőt nem hagynom kell, hanem együtt örülni vele, hogy már ezt is tudja és teszi….és mindenért dicsérni, amit már képes megoldani, akkori is – sőt akkor különösen – ha ezt másként tette, mint ahogy azt én tenném.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy hol van a gondoskodás és az irányítás határa, mi az ami tanítás és mi az ami már az önállóság rombolása. Én nem tudom, de próbálkozom és majd 20 év múlva összegzem az eredményt, vagy inkább majd ő.

Igyekszem, de az ítélet az utánunk jövőknél van.

W.E. "

SZIT és a Taktilis ingerlés

Sok gyermeknél figyelhető meg a taktilis ingerkeresés, vagy hárítás. Ez azt jelenti, hogy  a tapintásos érzékleteknek a feldolgozása sérül, pedig éppen a tapintás útján kapott ingereknek a legközelebbi a kapcsolata az érzelmekkel. Nézzük csak, hogy miért!

Bőrérzékelésünkön keresztül tudjuk elkülöníteni belső világunkat, a külvilágtól. Az érintéseken keresztül éljük meg az intimitást, és több kutatás szól arról, hogy még az immunrendszerünket is stimulálja.
Taktilis rendszerünk már a méhen belül is aktív, és megszületéskor már működőképes (pl.: szopóreflex). Később fontos szerepet kap az anya-gyermek kapcsolat alakulásában is.
Hiperaktív és figyelemzavarral küzdő gyermekeknél gyakran megfigyelhető a taktilis ingerekre adott eltúlzott válasz, például zavarja őket a pulóverben a címke, csikizi a bokájukat a zokni, nehézséget okoz a hajmosás és a körömvágás, stb..  Autizmus spektrumzavarral élő gyerekek esetében pedig gyakori a taktilis ingerek keresése, amik nyugtató hatással bírnak a gyerekekre. Ritkán, de előfordul a tapintásos ingerek erős hárítása, mely akár fizikai tüneteket (remegés, megriadás, stb.) is kiválthat.
A tipikustól eltérő válaszreakciók hátterében a szenzoros ingerek feldolgozásának zavara állhat, mely a ’torna’ segítségével sokat finomodhat, így a gyerekeknek napközben nem az foglalja le a figyelmi kapacitását, hogy szúr-e a pulóverük, vagy van-e gomb a szoknyájukon, hanem oda tudnak figyelni a tanító nénire.

Persze a ’taktilis ingerlés’ nem újdonság. A legtöbb édesanya ösztönösen alkalmazza a pólyába kötéstől kezdve a Csipp-csipp csókáig, a megnyugtató simogatástól az ingerlő csikizésig. Ugyanakkor napjainkban egyre kevesebbszer szaladgálnak a gyerekek mezítláb a fűben, ritkán hemperegnek az avarban, vagy szénaboglyában, szerencsére a legtöbb kisgyermeknek van cipője, így nem kell mezítláb róni a földutakat. A terápiában ezeket az ingereket kínáljuk fel a gyermekek számára, és miközben ők jól szórakoznak, az előzőekben kifejtett területekre pozitív hatást gyakorolhatunk. 

Első osztályos a gyermekem - És nem ír szépen

A szünetben volt időnk alaposan átnézni a tankönyveket és a füzeteket, és gyermekünk írása olyan messze van a „gyöngybetűktől”, mint Makó Jeruzsálemtől.

Álljunk neki gyakorlófüzetbe előírni az íráselemeket, és naponta 10 sort írassunk ’k’ betűkből? ELLENKEZŐLEG!  Az iskolának megvan a saját tempója, tanterve, haladni kell a tananyaggal. Nem mindig van elegendő idő a gyakorlásra. Ezért, ha van időnk, és meg tudjuk teremteni hozzá a szeretetteljes, játékos (semmi esetre sem korrepetáló) légkört, akkor játsszunk a vonalakkal!

 

A/3-as, vagy széthajtott újságpapíron rajzoljunk lustanyolcasokat (végtelen jelet). Segítsük a nagy, lendületes mozgásokat.

A tanult betűket-íráselemeket készítsük el térbeli változatban. Vastag fonalból ragasszuk egy papírra, gyurmából hajtsuk meg, írjuk egy tálca lisztbe. Ezek ujjal való lekövetése segíti a bevésődést.

A/4-es lapon, vagy írólapnyi méretben gyakoroltassuk a tanult íráselemeket, betűket írni.

És, ha mindezen lépcsőfokokat végig jártuk, akkor fokozatosan csökkentsük a méreteket. Ahhoz, hogy a hármas vonalközben eligazodva szépséges formákat írjon gyermekünk, a kéztőcsontoknak is meg kell érnie, amit nem segít elő a milliomodik sor kapuvonal megírása.

Tegyük élvezetessé az unalmas gyakorlást!

Első osztályos a gyermekem - És nagyon fáradt

A mai elsősöknek nem ritka, hogy egy nap 6 tanórájuk van. Reggel 7:45-től du. 16-ig az iskolában vannak, ahol minden percben meg kell felelniük az iskola elvárásainak. Érthető hát, hogy a lelkileg (új emberek, új szabályok, feladathelyzet, esetleges kudarcok…) és testileg (megváltozott fiziológiai kihívások: csak szünetben lehet pisilni, padban kell ülni, esetleg hiányzik a délutáni pihenő… ) is megterhelő körülmények között a legtöbb kis elsős nagyon elfáradt az őszi szünetre. Mit tehetünk, hogy megkönnyítsük a helyzetüket?

Ha eddig nem tettük, akkor most már tapasztalataink miatt is biztosítsunk elég időt a pihenésre. Ez nem csak azt jelenti, hogy 20 óra körül kerüljenek ágyba a gyerekek, hanem figyeljünk arra is, hogy az iskola után lehetősége legyen csemeténknek félre vonulni, egy kicsit magába fordulni-feldolgozni a nap eseményeit. Próbáljuk őt mentesíteni a túlságosan sok ingertől, ne zúgó TV, vagy zene mellett játsszon, csökkentsük a vendégségek számát, stb. Figyeljünk arra is, hogy este már ne egyenek nehéz, megterhelő ételeket a lurkók, nehogy később álmatlanul forgolódjanak az ágyukban.

Figyeljünk oda a táplálkozásra! A legtöbb iskolában az első-második óra után mennek a gyerekek tízóraizni. Ahhoz, hogy addig is tudjanak figyelni, nagyon fontos, hogy otthon reggelizzenek! És az sem mindegy, hogy mit esznek. Olyan reggelit válasszunk, melynek energiája kitart a következő étkezésig. És, bár már nem is emlékszünk a nyári nagy melegekre, tanítsuk meg gyermekünknek, hogy milyen fontos is a folyadékpótlás! Biztosítsunk ivási lehetőséget! Vésztartalékként (hirtelen éhség, fejfájás, fáradtság esetére) legyen gyermekünknél egy kis utánpótlás. Persze nem szendvics, hanem könnyen bekapható, nem maszatoló ’falatka’, pár szem dió, mazsola, stb.

A pszichés kifáradás megelőzése érdekében pedig a nyugalom, kiszámíthatóság, biztonság az elsődleges. A napi rutinok, a bejósolhatóság csökkenti a feszültséget, segíti az eligazodást a teendők között.

A sport, a rendszeres mozgás nem csak strukturálja a hetet (pl.: a csütörtöki edzés után egy nap múlva itt a hétvége), de oxigénnel tölti fel a testet, és nem, hogy fárasztaná a gyermekeket, éppen a fittséget növeli.

Ezeknek a szempontoknak a figyelembe vételével engedjük vissza szemünk fényét az iskolába!

Első osztályos a gyermekem

Minden családban nagy izgalom előzi meg az iskolakezdést. Aggódtunk, hogy gyermekünk még nem elég gyorsan köti be a cipőjét, néha belezavarodik, hogy a vele szemben állónak melyik a jobb keze. A nyár végéhez közeledve már taneszköz listával a kezünkben jártunk boltról boltra, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a tanévre.

Aztán szeptember elsején csemeténk az évnyitóval nem csak az iskolát, de a kötelességekkel teli nagybetűs életet is megkezdte. Ahogy végig néztünk rajtuk, amint szépen ünneplőbe öltözve lesik a tanító néni minden szavát, majd leadtuk az iskolatáskát az összes felszereléssel, kicsit kifújhattuk magunkat. Sikerült. Mindent beszereztünk, bekötöttük a füzeteket, semmit nem felejtettünk otthon, gyermekünk szépen viselkedett az évnyitón…. Minden rendben van!

De vajon mi a helyzet most, október végén? A mi kis lurkónk sorra hozza a piros pontokat, vagy esetleg már behívott a tanító néni, mert verekedett az osztálytársával? A mi gyerekünk még csak íráselemeket gyakorol, miközben az anyósunk ismerősének lánya már szavakat ír? A mi csemeténk minden sport szakkörre beírattatta magát, miközben az osztálytársa még aludna délután?

Készítsünk egy kis leltárt! A következő hetekben utána járunk, mennyire is nehéz az első negyedév végén az a bizonyos iskolatáska.