A büntetés azt jelenti, hogy a gyerek viselkedését olyan módon reagáljuk le, amely kifejezi ennek a viselkedésnek a nemkívánatos voltát és remélhetőleg megelőzi, hogy újból megtegye azt.
A szülő feladata az iránymutatás is, és néha ehhez az kell, hogy a gyereket határozottan tereljük vissza a kívánt irányba, mindig az ő érdekét szem előtt tartva. Nem hagyható szó nélkül az, ha a gyerek a már ismert és tudott szabályokat szándékosan megszegi.
Ma már közismert és elfogadott tény, hogy a fizikai agresszió nem megengedhető a gyereknevelésben, ha mégis megtörténik, az a szülő indulatkezelésének kudarca. De hasonlóképpen nem engedhető meg a szóbeli agresszió sem (a gyerek gúnyolása, szidása, szavakkal való verése, bántása).
Komoly sérülést okoz, bár kevésbé látványosan a büntetésnek azon formája, amelyben a szülő szeretetét vonja meg a gyerektől (akár más büntetési formákkal együtt, akár önállóan). Ilyenkor a szülő nem áll szóba a gyerekkel, elfordul tőle, hideggé válik a légkör és a gyerek körül a szó szoros értelmében megfagy a levegő. A gyerek számára (minél kisebb, annál inkább) a világ kis mikrokozmosz önmaga körül, melynek szülei szeretete olyan alapvető lételeme, mint a levegő. Egy kisgyerek még nem tudja előrevetíteni, hogy amikor a szülő haragszik és elfordul, vagy rácsukja a szobaajtót, ez az állapot (jó esetben) nem örökre szól, illetve hogy mit tehetne a változtatásért, így nincs eszköze annak a hatalmas mértékű szorongásnak a kezelésére, amit ez az állapot kelt benne. Nem tudja értelmezni a helyzetet, így azt a célt sem szolgáljuk vele, hogy megértse, milyen szabály megszegése következményeként kapja a büntetést.
Ha beleképzeljük magunkat a gyerek helyzetébe ebben az állapotban – talán a legjobb módja annak, hogy többé soha ne alkalmazzunk ilyen büntetést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése