A világról való tanulás során a gyerek szülei közvetítésével megismeri a társas viselkedést szabályozó elveket. Ezeket fokozatosan építi be, sajátítja el. Először (óvodáskor előtt) a szabályok csak addig léteznek, amíg a szülő jelen van – ha kimegy a szobából, „magával viszi” a szabályokat is.
Óvodáskorban már jobban beépült szabályrendszert láthatunk: a gyerek képes arra, hogy szülei jelenléte nélkül is felidézze ezeket a szabályokat és ezekhez viszonyítsa viselkedését – bár ezek betartása még nehézséget okoz.
Mire iskolás lesz, a gyerek képessé válik arra, hogy saját viselkedését a szabályokhoz igazítsa, és ezeket betartsa akkor is, ha nincs jelen közvetlen jutalmazás vagy büntetés. Ez a fejlődés tulajdonképpen nem áll meg és a különböző szabályok tekintetében eltérő lehet.
A folyamat során az a cél, hogy a személyiségbe beépülő normarendszer mellett egy önszabályozó rendszer is kialakuljon, amely jutalmaz (például az elégedettség, büszkeség érzésével) vagy büntet (bűntudat vagy esetleg szégyen érzésével) és amellyel lehetséges a csábításnak való ellenállás (vagyis ellen tudunk állni annak, hogy szabályt szegjünk olyan helyzetekben, amikor egyébként – látszólag - következmények nélkül megtehetnénk).
Mindez a témánk szempontjából azt jelenti, hogy amikor a gyerek viselkedését értékeljük, és eldöntjük, hogy hogyan reagáljunk rá szülőként, figyelembe kell vennünk, hogy ebben a fejlődési folyamatban ő hol tart általában véve és az adott konkrét szabály vagy elvárás, norma tekintetében.
Nagy Éva
pszichológus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése